parrrti bejegyzései

köszikösziköszi avagy eljöttek, itt voltak

 Hajnali 3:17 van,most értünk haza a szórakozás helyszínéről, és a Pasim pont most könnyített magán, de nem hiába, hiszen ezt az estét erre szántuk. Nem becsápoltam, hanem konkrétan a részeg határán mozgok valahol, iszonyú romokban a lakás, amit előzőleg félig már összepakoltunk a költözésre, szóval messze nem gáz. A lényeg, hogy kábé egyszerre láttam szinte mindenkit, akit szerettem volna, sőt, megvolt a fegyvertény, a Hilltop Irsai is, amiről kiderült, hogy nem is Tihanyból, hanem sokkal korábbról ismeretes számomra (a bormemóriám nem az igazi, sajnos - mint a mellékelt ábra mutatja). Úgy tűnik, egész jól érezte magát mindenki, és kellőképp szédülök ahhoz, hogy tisztában legyek az alkohol mibenlétével is egy ideig, ha már május elejétől úgysem ihatok. Eljöttek az exemék is, aminek külön örültem, és nagyjából úgy tűnt, mindenki jól érezte magát. Ahányan jöttek, annyi félék voltak, és ez külön boldogság számomra, igaz, hogy volt hetero meg meleg és dohányzó és nemdohányzó és karatéka és nem karatéka és ajándékozó és kevésbé ajándékozó és boros és minden más szakasz, de mindegyiket egyesével szeretem, és csak ez számít. 

 Az este egyik fénypontja az volt, amikor elmesélték, hogy a következőkben muszáj a helyi (Kuwait City) normákhoz képest kellőképp erkölcsösnek maradnom, mert különben (közben néha magam elé veszem a tésztasalátát, hogy életképes legyek még pár percig,és ezt a párom anyukájának köszönhetjük, amit nem is tudom, hogy fogok meghálálni) kivágják a klitoriszom a helyéről, és leshetem a nemi életem martalékait, de ha már így esik, akkor legalább fényképezzem le, mert 50 éves koromban úgysem nézne ki úgy, mint most, pláne, ami a színét illeti, 20 múlva tudniillik kék színt ölt majd a kis örömforrás.(??)

 Ami az ajándékokat illeti, teljes döbbenet volt az este folyamán, mert tegnap még agonizáltam a könyvmennyiségen, amit magammal vihetek, erre a kis drágáim megleptek egy e-bookkal, amin csak azért nem bőgtem el magam, mert már annyit ittam, hogy a kicsattanó jókedv az alapjárat volt, és csak hüledeztem jobbra - balra, mert ki látott már ilyet, hogy pont azt kapjam, amire a legjobban vágyom. 

Kaptam iránytűt is, ami hazairányít majd ha kell, és mindenképp ott lapul majd a zsebemben, mert azt tudnia kell az embernek mindig, hogy honnan jött, és az is eszembe fog jutni, hogy kik várnak vissza, mert ez a legfontosabb, és most már nem is pityergek, ha már eddig kibírtam...

 

És a társaságból az egyetlen facér srác valószínűleg még fűzi az egyetlen facér csajt a Macskában, és kíváncsi vagyok a beszámolójukra holnap, mit alkottak, ezek a legizgalmasabb kapcsolatkezdemények, vagy a legunalmasabb dugások kezdő lépései, ami után majd hallgathatunk. Annyira igazából nem is várom a holnapot, azt várom, amikor már nem fáj majd a fejem, és amikor majd nem lesz hányingerem, ha ránézek a teli kávéscsészére. 


írta: hedgie, 2009. 04. 19. 3:17 - címkék: és kategóriák: parrrti - 1 komment

Ovist kandírozott gyömbér kíséri utolsó hajadon útján, de nem tud róla

Nem igazán tudok összefüggőt írni most, mert jelenleg leginkább önmagukban álló mondatok ragadják meg figyelmemet, amiknek sok köze nincs is egymáshoz, hacsak nem én, mint közös pont. Na jó, itt-ott mégis fellelhető némi hasonlatosság, pl. az első kettő mondat, amiről aktuálisan szólni kívánok, az kettő darab saját, kedvenc graffiti. Az egyik sok évvel ezelőttről való, és Miskolcon figyeltem fel rá, olyan 12 éves korom táján, ez volt a " nézz még több tévét". Valami homályos úton felfogtam az ironikus jelentést, (mondanánk ma: átjött) és néhány évvel később el is kezdtem leszokni a készülék használatáról, ami olyannyira sikerült, hogy ma már, amikor hazalátogatáskor a Pasim odaragad a színes doboz elé, képes vagyok könnyes hisztiben kitörni, amiért szabotálja az önként vállalt elszigeteltségünket. A mondatot viselő vasúti felüljáró talán még megvan, az Egyetemvárost megelőző kanyar előtt díszeleg, hacsak nem tűnt el/ rongálódott meg nemrégiben, a vadonatúj tecso építésekor, amire persze akkora szükség volt, mint egy falat kenyérre. Ennek említésével mégiscsak sikerült valamelyest szervesen kapcsolni a következő bekezdést.

  A másik ilyen falfirka egészen új keletű, azóta lakik a másik mellett az agyamban, mióta a Duna-partra költöztünk, és a kettes villamoson ülve kifigyeltem az Eötvös-tér melletti aluljáró falán, így szól: "Egyél pénzt". Na ezen nincs mit magyaráznom, tetszik, és kis meleg kézszorítással jutalmaznám az alkotókat. Szóval érdemes néha a falat nézni, de nem minden tyúk alatt van tojás.

  Aztán vannak még meglepően felbukkanó okosságok, amiket az aktuális olvasmányomból szedek, ami...leginkább zabaregény, és azért kértem kölcsön őket, mert nagyon jókat esznek benne, és én rákaptam a főzésre ugyebár, továbbá mert jólesett valami sokkal lazább, mint az ágyam mellett figyelő különböző szociális és pszichológiai értekezéskupac. Szóval azt hittem, kellemes, sokreceptes ponyvával lesz dolgom (1000 nap Velencében, egyébként ) de nagyon kellemes csalódásban volt részem, nem csak mert amit megfőztem belőle, az nagyon jó lett, hanem mert az író koránál és tapasztalatánál fogva teljesen más szemszögből látja pl. a párkapcsolatot , és az új szemszög mindig jól jön, alapvetően gyűjtöm őket. Van amelyik elszárad, mondjuk mert rosszul/nem gondozom, de van amelyik illik a személyiségemhez, az ott ragad nálam és amikor nem is számítok rá, kihajt, és virágzik, mint a bolondóra. Zavarba ejtő.

 Ezen kívül mondanak a zabaregényben ilyeneket, hogy van, aki fejlődik, és van aki megrohad; meg sok mást is, de nincs nálam a könyv, és nem tudok belőle idézni mást fejből, csak azt tudom, hogy van benne sok jóízű hétköznapi bölcsesség.

  Meg olyasmi is történik mostanában, hogy a hétvégi piacozásba már rendszeresen beiktatom az ázsiai boltot, ahol rengeteg dolgot lehet találni, ami nem tipikusan a magyar konyha része, hanem bármelyik másiké, és olyan alapanyagokat, amit nem tesznek ki az átlag  szupermarket polcára, mert ...megmagyarázhatatlan okból és kész. Múlt szombaton míg a tekergőző sorban álltam, megakadt a szemem a kandírozott gyömbér dobozán, és lehet, hogy másnak ez bevált dolog, de nekem még nincsenek vele kalandjaim, és mivel szeretem a gyömbért, egyet haza is vittem, és jól eldugtam a nasifiók mélyére. Nagyon nem tanakodtam rajta, hogy mi lesz vele, képes lettem volna simán begyűrni a pofazacskóimba, de nem kellett erre vetemednem, mert két nappal később rámtalált egy recept, amihez ez kell, sőt, a fent említett regény második kötetében (1000 nap Toszkánában) is ezt használták az egyik étekhez, és ez apró dolog, de azért lehet neki örülni, hogy még mielőtt tudnám, hogy mire lesz szükségem, meg  is veszem, és ez tetszik.  

 Ami nem utolsó sorban említendő, hogy túl vagyunk az év utolsó, ötödik esküvőjén. Az én részemről ez volt a második, a Pasim "hozta" a másik hármat. Természetesen ezen a kettőn éreztem magam a legjobban, nem hivatalból, hanem tényleg. Azért a többi is szép volt meg minden, de azért egészen más érzés az, amikor spontán meghatódom az anyakönyvvezető mondókájától, mert hallgattam az Ovist épp eleget, hogy mikor lesz már végre valaki akinek átlátszó lesz a füle, és most képes, kimondja az igent, és tényleg asszonyságra adja a fejét. Hiába na, Ovisszerelem.


írta: hedgie, 2008. 12. 09. 9:19 - címkék: konyv, koszt és kategóriák: csak vagyok, könyv, parrrti, süt, főz - még nincsenek kommentek

söröshajósbringás

Ma Bicivel jöttünk dolgozni, rajta fityegtek a táskák hátul, mert a gyorskötözők elbújtak egy tizenhatodik dimenzióba valahol (a 'zoriási szobánk és a járulékos tárolóegységek együtt minimum 15 - öt alkotnak, 'bizisten). Én minduntalan beléjük ütöttem a lábam, mármint a fityegő dobozkákba, de legalább nem akadtak össze. Azért még fáj a térdecském meg fölötte a gyógyult - szakadt izom, és csurgott az izzadtság végig az arcomon, mintha sírnék. És eszembe jutott az a sok évvel ezelőtt tanult mondat, miszerint ami nem megy, azt erőltetni kell.

Aztán megálltam a pékfiúnál, aki Vonnegutot olvas, azaz már nem , mert mindet elolvasta. Szóval megálltam, és választottam és fizetni szerettem volna, és nem tudtam, mert tegnap este rejtélyes körülmények között (valószínűleg a söröspultnál*, csak borzasztó nőietlenül hangzik) megszabadítottam magam a zsebpénzemtől. Attól hogy felsejlett a zsé holléte, még kétségbeesett arcot vághattam, mert bizományba hoztam el a szenyát, de mivel elfogyott már, kénytelen leszek lemenni és kifizetni.

Ja, és a múlt héten kiolvastam a véletlenszerűen kölcsönkapott könyvet, Kő András A drótszamár című, 1980 - ban kiadott kisformátumúját. Ha valakinek szerencséje lesz és megtalálom több antikvár példányban, akkor rálelhet majd az egyik elveszettre.

* A hajón kötöttünk ki a híd lábánál, Vikikém, a Pasim meg én, és spontán igen kellemetes koncertbe keveredtünk. Én személy szerint 2 korsó sörbe is belekeveredtem, kívűlről, de ezt követően legalább sikerült magamtól távoltartani a jól szituált tömeget, mert hát a sörszag ritkán vonzó, az enyéim meg úgy szeretnek, ahogy vagyok.


írta: hedgie, 2008. 05. 28. 12:33 - címkék: a38, bringa, könyv és kategóriák: bicikli, könyv, parrrti - még nincsenek kommentek

Moulin Rouge

Egyelőre annyit, hogy feljöttem az outfitemre (piros neccharisnya+fenékkidobós fekete, piros csipke, vállpántos) felvenni valamit, mert miután mindenki elámult a really nice body-mtól, kezdtem az abszint ellenére is komoly fagyhalálba kezdeni. A lakótársak eddig jófejek, Amszterdamra rengeteg idő kéne, és nekünk alig volt 2 napunk. Ezalatt volt tulipánmúzeum, kis eltévedés, rengeteg fotó (check the flickr, but not yet), Red Light District, Rijksmuseum, szarrá ázás, aztán Wageningbe vonatozás. Most pedig ez a kis parti, ami tényleg rendben van, csak fura, hogy nem ismerik a Vilmost, és kár, hogy az otthoni időjárási viszonyok jobban megfelelnek az ízlésemnek. Azt azért tegyük hozzá az eddigiekhez, hogy a vöröslámpásban a Cocaine? - t nem értettük félre, és ámuldoztam, pedig a Pasim előre figyelmeztetett, hogy ne tegyem, mert a turistákkal úgyis bepróbálkoznak. Aha, és szerinted honnan veszi bárki is, hogy turisták vagyunk? (édes, kicsi naív hedgie) És ekkor felállítottuk a listát: - Először is, fogjuk egymás kezét, neha megolellek. Alacsonyak vagyunk, Te pláne, én meg itteni viszonylatban, ráadásul husibb (biztos, hogy Ő más kifejezést használt) is vagyok. Ennyi pont elég.


írta: hedgie, 2007. 06. 16. 1:52 - címkék: és kategóriák: kultúrsün, parrrti - még nincsenek kommentek

Karaoke, avagy minden amit a páfrányokról tudni kell

Le vagyok maradva két nappal, kezdjük ott.

Tehát kedd reggel elkezdett fájni a torkom, gondoltam is mindenkinek a nyüves fajtájára, akinek a közelemben a torka fájt az előző héten, aztán rájöttem, hogy mégsem kéne őket nyüvesezni, mert akárhonnan is nézzük, az emberiség velem érintkező részének legalább 95% -át érinti a probléma, de úgy testközelből. Kivéve persze a fennmaradó 5% -ot kitevő átlagosan másfél egyedet, aki(k) velem él(nek), de ők vasból vannak. Az egyikőjük rögbijátékos, a másik meg gyógyszerész, pont. Aznap este a munkanapot levezetendő, a nem éppen csúcsformában levő hangszalagjaimat baráti körben megcsiklandoztam némi hideg búzasörrel a későbbi tett helyszínén (Úristen! hol is voltunk? ja..lucky number 13 nevű, nem szorosan "stílusunkat képviselő" helyen). Na most. Ha azt mondom, nincs hangom, az egy dolog, de az én szerető, ám őszinte kis családom minden egyes tagja egyetért abban, hogy amit én danolászás címen művelek, az maximum patkányirtásra alkalmas. (ugyan nem ide tartozik, de az aszalt sárgabarack és a meleg tej ...nos..azok vajon tolerálják egymást? - szempillarebegtet, vigyorog) És bevállaltam, ugyan nem egyedül, és nagyon ügyesen tartottam távol a mikrofont a pittyemtől, a sutyiban felvett (még elkobzásra váró, grrr) felvételen így is tisztán hallatszik, hogy - ekkor már harmadjára - hál'isten inkább csak édesen-spiccesen és hamisan vihorászok, mint fülsértően virnyákolok. Szörnyű volt, marha jól éreztem magam, hazafelé kirötyögtem az autó alól a kerekeket, na jó azt mégsem, és megyünk máskor is. Külön kérésre emailben szívesen közlöm az időpontot és helyszínt, ha valaki inkább megkímélné magát a véletszerűen kellemetlen élménytől.Reggel nem csak a másnaptól fájt a búrám, hanem attól is, hogy levett a baci/vírus a lábamról, cserébe kaptam igazi villásreggelit, ezek után meggyőződésem, hogy igazán jó rántottát csak pasik tudnak csinálni, én pl. az Apukámét soha nem fogom megközelíteni, császárszalonna meg naagy fej vöröshagyma ide vagy oda. A pasimét talán. De csak megközelíteni.
(Az SzPSZ-t énekeltük, egyébiránt. Meg az Afrikát, meg nem is tudom...jajj, de. Az Eddától a Kört, és volt annyi humora az illetőnek, hogy a Kör című filmből összevágott klip ment a vásznon a háttérben. A Pasim meg a Hello Tourist -ot, és ő volt a legbátrabb, mert egyedül nyomta, de neki van hangja, úgy meg könnyű. )

És akkor eltelt a tegnap is, és ma reggelre abban mutatkozott meg a kreativitásom kóros mértéke vagy munka általi kóros elnyomásának mértéke, hogy mozaikcsempével kirakott, magamvarrta ruhákkal álmodtam.

Az Őrs aluljárójában szoktatok járni mostanában esténként? Szabadkézi dobosbanda improvizál, kifejezetten kellemesen teszik, mindig fenékrázásom támad tőle.

A mai napot (viszonylag) olcsó és nagy bútorboltban fejeztem be. Hiába a célirányosság, mert csak addig sikerült megvalósítanom, amíg megláttam azt a miniatűr páfrányt. Női szívem ellágyulván arra gondolt, hogynadehát a panel körülmények nem alkalmasak, ezért rápillantottam egy fejem fölött himbálódzó táblára, ami azt közvetítette számomra, hogy a növény gondozásához szükséges további információt a cserép oldalára felnyalt cetliről megtudhatom. Nem is volt rajta cetli. Megvettem. A kaspóját meg kirakom talán mozaikkal.


írta: hedgie, 2007. 02. 09. 0:44 - címkék: mozaik, novenyke és kategóriák: parrrti - még nincsenek kommentek